« Vissza
Bocskai Horgász Egyesület
Hajdúböszörmény
Egyesületi horgászrend 2022
(Tóhasználati szabályzat)
Az egyesületünk használatában lévő Kajánsziki - horgásztavon csak érvényes engedéllyel szabad horgászni.
A
horgásztóra érkező horgász köteles a horgász háznál, halőrnél jelentkezni. A horgászkártyát a halőrnek
le kell adni,
melyet a horgász, a horgászat befejezését követően kap vissza. Az éves területi jegy, a napijegy
átvétele a tó
horgász rendjének automatikus elfogadását jelenti, amiben foglaltakat mindenki köteles megismerni és
betartani.
Az egyesületi horgászrendben nem szabályozottak a Halgazdálkodásról és a Hal védelméről szóló 2013.évi
CII.
törvény előírásai az irányadók. A horgászrend megszegése a horgászat azonnali befejezését követően, az
engedély
bevonását, szabálysértési és fegyelmi eljárást von maga után.
- Horgásztóra engedéllyel rendelkezők számára lehetőség van az engedélyében meghatározott számú
készséggel
horgászni, azonban a horgászhelyen készenlétben más felszerelt bot nem tartható! Ha a horgászat
során a
megtartani kívánt, és így szákba került halak száma elérte az adott kategóriára engedélyezett napi
maximumot,
napkeltétől - napnyugtáig illetve napnyugtától - napkeltéig /ami felnőtteknél 2 darab, ifi-és
gyermek horgászoknál
1 darab méretkorlátozás alá eső hal/, de nem haladja meg az O.H.R. által előírt napi /24 óra/
mennyiséget /3 db./,
akkor a horgászat folytatható de hal nem tartható meg.
-
A felnőtt éves területi engedéllyel rendelkezők számára elvihető nemes hal összesen 25 db, maximum
50kg. Az
ifjúsági éves területi engedéllyel rendelkezők számára elvihető nemes hal összesen 12 db. maximum 25
kg. A
gyermek éves területi engedéllyel rendelkezők számára elvihető hal összesen 5 db, maximum 15 kg. Az
éves
mennyiségbe nem számít bele a harcsa. Ha a horgászatok során az elvitt nemes halak száma vagy súlya
már
elérte az engedélyezett éves mennyiséget, a horgászat folytatható, de a nemes halak bármilyen nemű
tárolása,
elvitele illetve minden nemű rablóhalas horgászat szigorúan TILOS. 2. területi engedély nem
váltható!
-
A tavon kifogható hal mérete a fogási naplóban feltüntetett méretkorlátozású lehet. Ez alól kivételt
képeznek az
5kg-os, vagy annál nagyobb pontyok, a compó, valamint a 3kg alatti és a 6kg feletti amur, melyek
elvitele TILOS!
Pontymatrac használata, megfelelő méretű, sűrű szövésű merítőháló illetve sebfertőtlenító kötelező!
A
nagytestű, nem megtartható nemes halat a mérlegelést, az ajánlott alapos fertőtlenítést,
fényképezést követően
azonnal vissza kell helyezni a horgásztóba. A halak fényképezése kizárólag guggoló testhelyzetben, a
halat a
pontymatrac felett tartva végzendő. TILOS a halak álló testhelyzetben való fényképezése. A
fotózásánál csak a
halat megfogó horgász veheti kézbe a pontyot vagy amurt, a kézből kézbe adás nem megengedett. A
halak
mérlegelése kizárólag a pontymatrac fölött engedélyezett. A procedúra során a halat és a
pontymatracot kérjük
folyamatosan nedvesen tartani. Szigorúan TILOS a halak bármilyen módszerrel való megjelölése,
esetleges
csonkítása. Tilos a nagytestű halak bármilyen nemű szállítása. A kifogott hallal minden horgász
köteles a lehető
legkíméletesebb módon bánni.
-
Csónakázni, csónakból horgászni, a tóba bejárni TILOS! A horgásztó területén az etetőhajó
használata,
dőlőbója etetőhajóval való behúzása engedélyezett. A felcsalizott, horoggal ellátott végszerelék
bevontatása
szigorúan TILOS! A horgászati /etetési/ hely dőlőbójával, jelző /marker/ úszóval a horgászat ideje
alatt
megjelölhető, de ennek használatát előzetesen a halőrnél be kell jelenteni, a horgászat
befejezésével a jelzőt
/dőlőbója, marker úszó/ el kell távolítani! Horgászállásonként maximum egy bója, jelzőúszó
használható!
-
Napijegyes horgászok számára 2022. Március 11-től – November 27-ig engedélyezett a horgászat, az
alábbi
nyitvatartás szerint :
- Március 11-től - Május 31.-ig napkeltétől - 18:00 óráig
- Június 01-től - augusztus 31.-ig napkeltétől - 20:00 óráig
- Szeptember 01-től - Október 31.-ig napkeltétől - 17:00 óráig
- November 01-től - November 27.-ig napkeltétől - 16:00 óráig.
A nyitvatartási időpontok változásának jogát az Elnökség fenntartja. Éjszakai horgászat pénteki
illetve szombati
napokon és a hosszú hétvégéken engedélyezett. A fent említett időpontokon kívül a napijegyes
horgászat nem
engedélyezett. Napijeggyel horgászni lehet a Magas-parton és a Lapos-parton. A Nyúlgátakon illetve a
horgásztó
kíméleti szakaszain a napijegyes horgász csak Egyesületi tagunkkal horgászhat, aki felelőséggel
tartozik Annak
tetteiért. A napijegyes horgászok száma egyidejűleg maximum 40 fő lehet.
Érvényes területi engedéllyel rendelkező egyesületi tagjainknak számára a horgászat napkeltétől
napnyugtáig
engedélyezett. 2021. Március 12-től – November 28-ig engedélyezett az éjszakai horgászat,
csütörtöki, pénteki
illetve szombati napokon és a hosszú hétvégéken. Harcsafogás céljából (maximum 2 bottal, csak 3 ágú
horoggal
kishallal, ill. puhatestűvel csalizva), éjszakai jegy megváltása mellett hétköznap is lehetőség van
éjszakai
horgászatra. Hétköznap, éjszakai harcsahorgászaton részt vevó tagjaink fogadhatnak vendéget - saját
felelősségre - akinek a horgászat nem engedélyezett!
-
A horgászhelyet megközelíteni a horgászoknak gyalogosan, kerékpárral, motorkerékpárral és 3500 kg-ot
meg
nem haladó személygépkocsival maximum 10km/h sebességgel szabad úgy, hogy horgásztársukat nem
zavarják, a
közlekedést ne akadályozzák, a töltést ne károsítják. Felázott töltésen gépjárművel közlekedni
TILOS!
-
A tó körül tüzet gyújtani, kutyát és egyéb haszonállatot tartani, sétáltatni, füröszteni, azzal ott
tartózkodni, a
tóban fürdetni tilos. Ideiglenes sátorverés illetve lakókocsi kihelyezés a horgászállás közelében
napkeltétől –
napnyugtáig engedélyezett. Csütörtöki, pénteki illetve szombati napokon illetve hosszú hétvégéken
éjszaka is
engedélyezett, de a hétvégi horgászat befejezése után a sátor lebontása és a lakókocsi kivontatása
kötelező! Az
éjszakai horgászat idején a tűzgyújtás csak a halőrrel egyeztetve, a tűzgyújtás szabályait betartva
engedélyezett.
-
A horgászat befejezése után mindenki köteles a horgászhelyét tisztán hagyni.
-
Egész évben tilos kifogni a természetvédelem alá tartózó halfajokat /az állami horgászjegyen
feltüntetve/. A
horgásztó nagy nyúlgát és Keleti főcsatorna közötti szakaszán a ponty tilalmi ideje alatt horgászni
tilos! Tilos a
tavon horgászni, valamint ingatlanrészein tartózkodni a haltelepítést követő tilalmi csend ideje
alatt.
-
A járművel behajtók kötelesek felszólítás nélkül érkezéskor és távozáskor a halőrnél bejelentkezni,
járművüket
az ellenőröknek (társadalmi halőrök, vezetőségi tagok, rendőrség stb.) ellenőrzés céljából
bemutatni, kérésükre
kipakolni.
-
Éjszakai horgászat alkalmával, sötétedés után a horgászhelyét köteles folyamatosan kivilágítani.
Éjszakai
horgászaton gyermekkorúak nem vehetnek részt (de felnőtt felügyelete mellett kint tartózkodhat), ifi
horgászok
csak bejelentett felnőtt felügyelettel horgászhatnak.
-
A bevetett készséget a horgásznak elhagyni csak annyira lehet, hogy kapás esetén azonnal
bevághasson. A más
horgászvízen történő horgászat ideje alatt az Egyesületi területen semmilyen tevékenység nem
végezhető. Aki
horgászhelyét, készségét elhagyja, készségét köteles a vízből kivenni, azok őrzésével mást megbízni
nem szabad.
-
A tavon a házi, előre jelzett pénzdíjas versenyek idején a résztvevőkön kívül senki nem horgászhat.
-
A befagyott tó jegén horgászni nem szabad. A tó jegének lékelését szervezett formában, megállapodás
szerint
végezhetik.
-
A horgásztavon a horgászrend betartását igazolvánnyal ellátott társadalmi halőrök végzik, akiknek
minden
horgász köteles okmányait átadni, intézkedéseinek eleget tenni, a kifogott halakat kérésükre
bemutatni.
Társadalmi halőrök jogköre kiterjed halászati, horgászati jogsértés gyanúja esetén, a halfogásra
jogosító okmányok
visszatartására, a halászati őr, rendőrség megérkezéséig. Ellenőrzést igazolvánnyal rendelkező
vezetőségi és
felügyelő bizottsági tagok is végezhetnek.
-
Mivel a tagokat egyenlő jogok illetik meg és egyforma kötelezettségek terhelik, így az egyesület
által
fenntartott horgásztanyán és ingatlan részén semmilyen formában nem létesíthető egyéni tároló hely,
valamint
nem tárolható etetőanyag, horgászfelszerelés, segédeszköz. A jogi egyenlőség alapján ezen
létesítmények
használata és igénybevétele hivatalos horgászati időn kívül felhatalmazás hiányában tilos. Minden
horgász tekintse
kötelességének a horgászrend betartását, a környezetvédelmi és halőrzési munkában való részvételt.
-
A tavon foglalt és jelölt horgászhelyek, a kijelölt stéghelyek és a megépített stégek kivételével
nincsenek. A
jelölt és megépített horgászhely csak elsőbbséget biztosít létesítőjének illetve bérlőjének,
távollétében azt bárki
használhatja.
-
A horgászat a horgásztó területén saját felelősségre történik. A horgásztó területén történt
bármilyen
balesetért az egyesület felelősséget és kártérítést nem vállal!
-
3 bottal való horgászat kizárólag csak pontyfogás céljára, rablóhalas horgászat csak és kizárólag 2
bottal
engelyézett, 3.bot használata TILOS!!
Hajdúböszörmény, 2022. 01. 12.
Az egyesület vezetősége
Szabó Csaba